Mindenkinek van egy úgynevezett „kulturális perspektívája” amit a saját kultúrájának a háttere szabályoz. Gyerekként rengeteget álmodoztam, azonban a dolgokról való meglátásom eléggé elfogultnak bizonyult időközben. A belém nevelt kulturális kódok és a saját társadalmi eszméim diktálták az etalont, amely szerint a világot látnom kellett. Ez nagymértékben behatárolta a látóteremet és egy olyan limitált szférát teremtett körém, amelynek a horizontja képviselte a belső, saját kulturális szemszögem, és a külső, globális perspektívák közötti határvonalat. Ez részben abból is eredt, hogy a világot egyedül az anyanyelvem „lencséin” keresztül szemlélhettem egészen addig, amíg nem jelentkeztem ehhez a szervezethez, amely kultúrák közötti tanulást nyújtott - más néven AFS! Amint befejeztem a harmadik középiskolai évemet, cserediákként lehetőséget kaptam, hogy megtapasztaljam a sokak által ecsetelt „Amerikai Álmot”.

A legelső pillanattól kezdve, ahogy megérkeztem az Egyesült Államokba, a kulturális perspektívám drasztikusan el kezdett kibontakozni. Lépésről lépésre képes voltam levenni a kulturális „szemüvegem” és nem csupán a társadalom szemlélője lenni többé, akit a társadalmi hajtóerő sodor. Egy teljesen új kulturális sémát sikerült megtapasztalnom egy csodálatos fogadó családban, Milwaukee kertvárosában, Wisconsinban, ahol az életem legkáprázatosabb évét töltöttem 6 imádnivaló fogadó testvérrel. Hamar rádöbbentem, hogy külsőleg megfigyelni egy idegen kultúrát messze nem elég ahhoz, hogy valaki átfogó képet kapjon magáról a kultúráról; az csak a jéghegy csúcsa! A rejtett, szinte finom dimenziói a kultúrának, amelyek az ember felismerésén kívülre esnek, csak akkor sajátíthatóak el, ha az egyén kulturális relativizmust tapasztal, más néven egy tőle más kultúra szemszögéből látja a világot egy tőle idegen kultúra személyének a „cipőjében” lépdelve.

Az AFS-el így nekem is megadatott, hogy egy amerikai cipőjében járva lássam a világot, mégpedig egy olyan hosszú úton, ami számottevő kihívással volt kikövezve. Fokozatosan kilépve az etnocentriztikus kötöttségekből el kezdtem haladni egy teljesebb, kulturális megértés irányába, amely lényegesen elemi készségnek van titulálva a mai globális kommunánkban.

Kezdetben a kulturális sokk határozta meg zömében amit észleltem és az elsődleges figyelmemet a kultúra külső aspektusai kötötték le: mit esznek az emberek, hogyan öltözködnek, mit sportolnak, milyen zenét hallgatnak stb. Ám idővel egyfelől megszabadultam a kulturális sokk jelentette hatalmas tehertől, másfelől pedig el kezdtem egyre fogékonyabb lenni és rálátni olyan dolgokra, amelyeket előzőleg nem voltam képes észrevenni. El kezdtem látni, hogy például a kemény munkát méltányolják és, hogy milyen felelősségeket is vállal egy anya és apa. Megtanultam nagyra becsülni a diáktársaimnak azt a mentalitását, hogy tömérdek energiát és munkát fektetnek bele az iskolai sportágakba, ami jelentősen fejleszti eltökéltségüket és emellett megismertem milyen randi szokásokat is gyakorolnak az adott társadalomban. Továbbá az iskolában megtanultam, hogy az amerikaiak rendíthetetlenül becsülik a demokráciát és az egyforma sanszokat, egyaránt nagy hangsúlyt fektetve a szabadságra, sikerre és praktikusságra. Mindemellett megtapasztaltam, hogy a kollektív összetartozás az egy sziklaszilárd, elemi princípiuma az amerikai mindennapi életnek. Ez nem is lehetne evidensebb, mint minden középiskolás diák énekli a nemzeti himnuszt minden egyes iskolai rendezvény előtt; legyen szó, mérkőzésről, versenyről, avagy rangadóról.

Ennek dacára, egy lényegbeli vonás, amit felettébb kiemelnék az eseménydús évemből, hogy az iskolának ahova jártam volt egy afféle tantárgya, hogy kalandoktatás. Ez az óra markánsan hozzájárult a perspektívám finomításában azzal együtt, hogy egy komolyabb megértést formált bennem a természet felé nézve. Olyan túrákon keresztül sikerült megtapasztalnom a természet szépségét, amelyek magukba foglalták a sziklamászástól kezdve a természetjárásokon át a barlangászkodást. Mindegyik barangolásnak megvolt a maga leckéje. Például megtanultam, hogyan kell kollaborálni egy csapatban, aminek eredményeként a csapattagok módfelett fejlesztették egyéni kooperációs készségeiket. Ráadásul ezek a túrák remek konklúziókat nyújtottak arra, hogy rájöjjek, hogyan ragadjam meg a csapatot az én egyéni karakteremmel miközben a csapatra vagyok utalva. 

Jóllehet, hogy a vadon-túrák csúcspontja vitathatatlanul egy országúti utazás volt délnyugatra, Utah államba tíz napra a kalandóra tanárral és négy másik diákkal. Meghökkentő volt tapasztalni a természet szépségét, ami megnyilvánult azokban a diverzív tájakban, amelyeket a kanyonföldek rendkívüli arculata formált. Útunk során felfedeztük mind a táj nyújtotta hatalmas képződmények sorait, amelyek egészen a kanyonboltívektől kezdve a homokköves sziklaormokon, tű alakú sziklákon és réskanyonokon át a sima, egyenletes sziklákig és szurdokokig terjedtek. Számos nemzeti parkokban táboroztunk, köztük az Escalante kanyonvölgyében is, amelyben mindössze három napot töltöttünk lent körbebarangolva az embertől abszolút érintetlen anyatermészetet. A túra izgalma végül a Grand Canyon meglátogatásával végződött, ami mégjobban felkeltette az érdeklődésemet. Egyszerűen pazar látkép tárult elénk, amelyet a kanyon gigantikus monumentalitása roppant módon áthatott. Akkor gondoltam bele igazán, hogy az AFS által végre megtapasztalhattam legvadabb álmaim egyikét. Széleskörben azt mondhatom, hogy ha az ember egyszer felfedezi ezt az egyetemes derűt, amit a természet közvetít, akkor egyben rábukkan az élet esszenciájára is ezzel.

A délnyugat beutazása meglehetősen túlvitt az előzőleg vélt álláspontomon és arra ösztönzött, hogy kicsit lelassítsak és körbenézzek mit is értem el eddig az életemben.

Ez pedig egybevéve négy szóval fogalmazható meg: önreflexió, tolerancia és pozitív attitűd.

Óriási változáson mentem keresztül, amely a szokásaim módosítását követelte, azonban nem elengedve a régi értékeimet. Az egyoldalú, felszínes gondolkodásom átváltott egy jóval mélyebb éleslátásra. Az új, lendületes perspektívám és a saját kultúrám perspektívája arra ösztönzött, hogy globálisan kezdjek el gondolkodni és ennek fényében párhuzamot vonjak a két kulturális modell között. Továbbá elsajátítottam a teljesítő képességem egy magasabb fokú művelését és mostantól kezdve el tudom fogadni a kudarcokat és hibákat bennem és egyben másokban is könnyebben. Egy jóval megalapozottabb képességet szereztem arra nézve, hogy megértsem a körülöttem lévő embereket, mert alkalmassabbá váltam, hogy az ő helyükbe képzeljem magamat miközben róluk ítélkezem. Elismerésre méltattam az előzőleg magam előtt tartott szemlélet-struktúrámat, így most sokkal több kíváncsiságom és egyben tiszteletem van új dolgok felé nézve. A friss kulturális paradigmák köré fonva szemléletemet, sokkal széleslátókörűbbé váltam azt az eredményt hozva, hogy határozottan elutasítottam az előítélkezéseimet, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy áttörjem a kulturális ellentét okozta akadályokat. Tisztában voltam vele, hogy nem használhatom ugyanazt a gondolkodásmódot, amelyet előtte egy teljesen más kulturában működtettem. Ennek következtében úgy kellett a szemszögemet jóváhagynom, mint csak egy bizonyos módja annak, ahogy a világot láthatom, nem pedig az egyetlen mód. Ez viszont azt kívánta, hogy a mérvadónak vélt, normál paramétereken kívül gondolkodjak és túllépjek bekategorizálni mindent ‘jóba’ illetve ‘rosszba’ és végül kijelentsem azt, hogy csak ‘különböző’.

E mértékadó perspektívák fényében mostmár fáradhatatlanul élettelivé váltam, hogy meglássam hogyan is fogok egyre tovább és tovább haladni az életben. Szinte égek a vágytól, hogy újabb kulturális tudatosság mélységeit fedezzem fel magam körül és egyre túlontúl nyúljak a pillanatnyi kulturális mintázataimon. Büszke vagyok arra, hogy hajlandó voltam feltenni a kezem és kérdezni “miről is szól ez az AFS igazán?”. Egész életemben egy tudakozódó egyéniség voltam, aki ennek következtében felnőtté, érettebbé vált és végül visszatért Amerikából egy tisztább képet kapva arról, mi is az a kulturális megértés. Végre elengedtem mind a “nem vagyok hajlandó tágítani az eddig ismerttől, nem vagyok hajlandó a szokásosostól messzebbre lépni, nem vagyok hajlandó véget vetni a sztereotípiáknak” és felcseréltem az egészet azzal, hogy most már sokkal inkább “hajandó vagyok rájönni mi módon is hasonlítunk egymásra, valamint nem igazodni a szabványos irányelvekhez többé, és hajlandó vagyok tárt karokkal fogadni mind azt, ami új! Marshall McLuhan szavaival élve “Amint észreveszed környezeted határvonalait, onnantól nem lesznek határvonalai a környezetednek.”